HTML

11.Karoli úr, a rettentõ

2013.03.31. 16:00 :: Blú

A Kék utcában a havi egyszeri rendes szerdát tartották éppen, amikor egy hatalmas halványlila postakocsi, elõtte két megtermett lóval, befordult az utca végén.
Éppen szerda volt, tehát Tintilla tündérlány csak félve tekintgetett kifelé a kis toronyszobájából, és szerda alkalmából Ervin, Gyurma Gézáék égszínkék kutyája is a „körültekintően óvatos” testtartását vette fel.
A halványlila postakocsi bakján egy meglehetős figura ült. Legalábbis ezt gondolta magában Tímár Henrik magándetektív. Állt felesége, Sára ablakában, az elhúzott függönynél és azon töprengett, milyen is a bakon ülő valaki. „Milyen is, milyen is?” – töprengett, majd eszébe jutott. - „Meglehetős!” Ebben benne volt valami fenyegetés és valami figyelemfelkeltés is, benne volt valami távolságtartás, és benne volt a titok.

11.jpg

Pedig a bakon ülő keszeg kis ember, hatalmas fekete cilinderrel a fején, mindennek volt mondható, csak titkosnak nem. Ugyanis, ha Tímár Henrik kinyitotta volna a szemét, tán még azt is észreveszi, hogy a halványlila postakocsi oldalára nagy girebegurba betűkkel az van írva, hogy ”Karoli, a rettentő! Szabaduló- és erő- és hárfaművész, valamint alanyi költő.” Ez utóbbi cím csak úgy hányavetin volt utólag odapingálva, látszott rajta, hogy maga Karoli úr sincs egészen tisztában a jelentésével, de valószínűleg fontosnak tartotta, hogy a költők sorából valamelyest kiemelkedjen.

A halványlila postakocsit pontosan Sára házával szemben állította meg Karoli úr. Ez azért is volt furcsa, mert Sára házával szemben csak egy üres telek volt. Egy kis négyszögletes tér, ahova néha egy fagyiárus triciklis és egy léggömbárus tért be, hogy portékáikkal megbontsák a Kék utca álmos rendjét. De Tímár Henriknek arra sem volt ideje, hogy a fagyi- és léggömbárusra gondoljon, mert mire kinyitotta volna a száját, hogy szóljon Sárának, addigra Karoli úr leszállt a bakról és bement. Be bizony. Az üres telken álló cirkuszi sátorba. Ami hipp-hopp ott termett. Tímár Henrik felhúzta a bal, majd azonnal ezután a jobb szemöldökét, és azt gondolta: „Nocsak.”

A Kék utca lakói igazából úgy tettek, mintha teljesen természetes lenne, hogy a földből egyik pillanatról a másikra kinő egy cirkuszi sátor. Sőt, Karoli úrra sem néztek csodálkozva, amikor rettentő nagy fekete cilinderében belépett Karcsi kócerájába, és Csiki-csuki-csoki hercegnőtől azután érdeklődött, hogy hol találhatna valami kellemes éttermet, netán kifőzdét. A hercegnőnek jobb ötlete nem volt, egyből Gizellához irányította Karoli urat, azzal, hogy aki pompás fahéjas angyalhajat tud sütni, az biztosan tud ebédet is főzni.
Lényegében így volt, Gizella onnantól kezdve ebédet főzött neki, Karoli úr pedig minden különösebb felhajtás nélkül lett a Kék utca lakója. Még Tímár Henrik is elfogadta olyannak, amilyen, sőt kitüntető barátsága jeléül úgy köszönt rá, hogy: - „Mendegél a mandarin.” Amire Karoli úr csak annyit válaszolt hunyorogva: - „Füstikél a Karoli!” És ennek a világon semmi értelme nem volt.

Gabi néni mosodájának első kuncsaftja is Karoli úr lett. Gabi néni egyáltalán nem tudta megmagyarázni, hogy miért, de kezdettől fogva igencsak megkedvelte Karoli urat. Mi tagadás, Karoli úr is szívesen battyogott le Gabi néni - a nagy kanyaron túl álló - házához, még akár hárfájával együtt is, hogy muzsikával szórakoztassa a mosodatulajdonost és macskáját. Bár ez utóbbi, Halmai Ádám, kissé neheztelt Karoli úrra, ugyanis Gabi néni hajlamos volt az ő ellátásáról megkésve gondoskodni, úgy belefeledkezett időnként a hárfamuzsikába.
- És azt tudja, drága Gabika... – mondta egy decemberi délutánon teljesen halkan Karoli úr.
- Csak Gabi néni, Gabi néni – vágott közbe suttogta a vasalódeszka mögül Gabi néni. De Karoli úr révedten bambult kifelé a kirakatüvegen át a kék égboltra: - Tudja azt, hogy a csillagokig egyáltalán nem kell az égig repülni?

Gabi néni csak bölcsen mosolygott. Hát pont ő ne tudná? Hát pont neki magyarázza, neki, aki már azt is tudja előre, hogy…
Na de várjuk meg mindennek a maga idejét…...

(Első közlés a Nők Lapja Cafe-n)

Szólj hozzá!

10. Gabi néni hasznossá teszi magát

2013.03.31. 15:51 :: Blú

A Pink Lapok hirdetési újságban már több hete benne volt a hirdetés egy bizonyos csendes, de roppant robosztus, erõs, de roppant hangulatos Kék utcai ingatlan eladásáról. Gabi néni igazából azt sem tudta, hol van a Kék utca.
De annyira nagyon rühellte már a vadvirágos rétet, ahol addig élt, hogy mielőbb valami megoldás után kutatott. „Kék utca, Kék utca, jól hangzik” – gondolta magában.
- És kedves Ádám, ön mit gondol erről? – nézett szürke házimacskájára az orrára tolt okuláréja mögül.
Halmai Ádám leginkább semmit nem gondolt a dologról. Általában nem gondolt semmit, pláne nem dolgokról. Neki az volt a fontos, hogy egy meglehetősen puha, és meglehetősen meleg helyen tölthesse a nap egyik felét, a másik felét pedig szintén. Halmai Ádám ugyanis azon házimacskák közé tartozott, akikből velejükig kiveszett a vadászösztön, ezért ha véletlenül egérrel találta volna szembe magát, hát nagy valószínűséggel ő futott volna el az egér elől.
Egyébiránt Halmai Ádám megkérdezése amúgy is csak költői kérdésnek számított. Ezt Gabi néni pontosan tudta, inkább csak magának ismételte a dolgot, aztán felhívta a Kacsaláb Ingatlanirodát, és megvette a Kék utcai házat. Anélkül, hogy megnézte volna. Gabi néni ugyanis pontosan tudta, az a ház neki nagyon jó lesz. Azt is tudta, hogy a mosodáját a földszinti üzlethelyiségben fogja megnyitni, és bizisten arról is volt némi fogalma, hogy a bűbájos toronyszobába miféle szerzet fog beköltözni. De ne szaladjunk ennyire előre!

10.jpg

Gabi néni foglalkozását tekintve mosónő volt. Olyan mosónő, aki automata mosógéppel mosta a szennyest, és apró varázslásokkal tisztogatta a lelkeket. Vagyis Gabi néni nem tűrte, ha valakinek valami sötét árnyék borult a lelkére. Ilyenkor az okuláréját a homlokára tolta, pöttyös kis kötényének kötőjét a háta mögött masnira kötötte, és jelentőségteljesen suttogva annyit mondott maga elé, hogy: - Nnnnna!
Megjegyzem, Halmai Ádám erre még csak a fülét sem szokta megzizzenteni.

Gizella volt az első, aki felkereste Gabi néni mosodáját, és mivel Gizella éppen előző napon rakta tipp-topp rendbe az egész házat, hát volt ideje, hogy fecserésszen a Kék utca legújabb lakójával. Gabi néni angyali mosollyal hallgatta Gizellát, aki, mi tagadás, roppant mód örült, hogy egyszerre lett ilyen fontos és ilyen népszerű teremtés.
- És képzelje csak, kedves Gabriella… – fogott bele egy újabb történetbe.
- Gabi néni, csak Gabi néni - mondta Gabi néni, de Gizella meg sem hallotta, hogy más is kinyitotta a száját rajta kívül.
- Szóval mondom, hát itt van ez a kis teremtés, ez a Mártika! Hát, mondom magának, a legokosabb mindünk közül. Igaz, vannak neki furcsa dolgai is, például nyáron ez az ügy, hogy ugye a kandallójába mászott. No de hát, ha nem mászik, akkor bizony sosem ismerjük meg a kis hercegnőt. Mondtam már, a kis Csiki-Csuki-Csoki hercegnő, a csokiboltos, tudja, a Karcsi felesége. Na jó, hát azóta sok minden azért már megjavult, Karcsi először, aztán a csokibolt is újra kinyitott, szóval mit is akartam…? Ja igen, hogy ez a Mártika. Nézze, szerintem Domonkos odáig van Mártikáért…

Gizella pontosan itt vett egy mély levegőt, amikor motorberregés hangzott, és bekanyarodott a bolt elé Ló Tamás telefonszerelő. Gabi néni mosodájának telefonját jött felszerelni, úgyhogy amint belépett az ajtón Gizella elpirult, lesütötte a szemét, fátyolos hangján csak annyit mondott Gabi nénihez fordulva:
- Hát itt van az én emberem, a Tamás, a Ló Tamás.
És legközelebb már csak akkor szólalt meg, amikor elköszöntek Gabi nénitől egy sikeres próba telefoncsörgetés után.
Gabi néni hosszan nézett utánuk a kirakatüvegen át, aztán Halmai Ádámhoz fordult:
- Mit szól, Ádám, kérem, elkelne itt egy kis segítség, nem gondolja? Furcsa, hogy pont Mártika… - a mondat egy hosszú sóhajban végződött, amit Halmai Ádám egyébiránt egyáltalán nem is vett észre.

Mártika kicsit lejjebb vette a lángot a tésztafőző lábos alatt. Nem kell annak annyira zubogni, gondolta, Domonkos még egyáltalán nem végzett azzal a tetőfedési munkálattal. Ő, Mártika pedig ebédre várta a Kék utca legnagyobb lakóját. Mártika hetente megfőzte Domonkos kedvenc ételét, a káposztás kockát. Domonkos pedig cserébe elvégezte Mártika háza körül a férfias teendőket. Mártika igazából nem szorult rá erre a gesztusra, hiszen jóboszorka lévén pillanatok alatt egybeterelgethette a lehullott faleveleket, és egy szempillantásig tartott volna neki a téli tüzelő aprítása is. De Mártika tudta, hogy Domonkost boldoggá teszi a tudat, hogy neki, Mártikának az élete múlik Domonkos segítőkészségén. És Mártika ebben olyan biztos volt, mint amilyen biztosak az égen a csillagok…

(Első közlés a Nők Lapja Cafe-n)

Szólj hozzá!

9.Mártikával valami nem stimmel

2013.03.31. 15:44 :: Blú

Mártika határozottan úgy érezte, mintha pillangók röpködnének a gyomrában. Elõször arra gondolt, talán éhes, gyorsan be is kapott egyet a túrós csillagocskákból.
Azok közül, amiket éppen előző nap sütögetett nagy gonddal. Aztán amikor a pillangók csak nem pihentek el a gyomrában, letelepedett a narancssárga csíkos kedvenc kanapéjára. Arra gondolt, hogy talán ha pihen egy kicsit, a pillangók is megnyugszanak. Valószínűleg elszunnyadt, mert arra riadt fel, hogy Domonkos bekukucskált az ablakon.
9.jpg

Az óriást ezúttal az aggodalom hozta Mártika kacskaringós házához. Úgy vélte, mintha mostanában valami megváltozott volna Mártika körül. Meg is beszélte a dolgot Gyurma Gézáné Ibolykával, aki kerületi nővér lévén testi és lelki bajokat illetőleg a legképzettebb volt a Kék utcában.

- Na de mégis, mondja Domonkos, kérem, mióta észlelte Mártikán a változást? - kérdezte, miközben elábrándozva nézegette magát a gyógyszeres szekrény üvegében. Kicsit igazított is a haján, de csak egészen apró mozdulatot tett a nyakánál, hogy megemelje ezzel tupírozott frizuráját.

Domonkos ezalatt erősen gondolkodott. Azon töprengett mikor is kezdődött az egész. Erősen törte a fejét, hogy talán nyár elején jött a változás, amikor már lassan elfelejtették Karcsi kóceráját, és újra lehetett nagyon finom csokibonbont kapni a Kék utcában? Vagy később volt, amikor egy igazi turistacsoport tévedt az ő csendes kis környékükre, és akik hangosan viháncolva fotózták őt, Domonkost, a bamba óriást? "Nem, nem!" - Domonkos enyhén csóválta a fejét. Nem, akkoriban a dolgok még az eredeti kerékvágásban csordogáltak. Ő gyakorta szürcsölt mentateát Mártika világos nappalijában, Mártika pedig igenis figyelt arra, amit ő, Domonkos mesélt neki. A turistákról és minden másról is. Aztán egy idő óta Mártika már csak nézi őt, de nem figyel rá. Domonkos nem tudta mire vélni a dolgot.

Gyurma Gézáné a maga részéről tökéletesnek találta a frizuráját, így aztán ismét szánt arra némi időt, hogy Domonkos problémájával foglalkozzon.
- Talán orvos kellene neki! Nem gondolja? Egyáltalán fel bír kelni az ágyból? – kérdezte lassan eltöprengve.
Domonkos erősen Mártikára gondolt. Látta maga előtt vékony kis alakját nagy kötött pulcsiban, ahogy vállára vetett hosszú sáljával lépdel a Kék utca közepén. Persze, hogy fel tud kelni az ágyból! Nagyon is! Sőt! Domonkos arca megnyúlt a felismeréstől:
- Hiszen Mártika már nem is megy az utcán, hanem a föld felett lebeg! – mondta nagyon halkan. Ettől kicsit megnyugodott, de okosabb mégsem lett.
Domonkos végigpörgette magában az elmúlt hónapok eseményeit, és semmi különöset nem talált. A Kék utca élte továbbra is nyugodt és kék életét. Néhány új lakója szinte pillanatok alatt beilleszkedett a kis társaságba, úgyhogy az augusztus végi „Viszlátnyár!” bulin már olyanok voltak, mint egy igazi nagy család. Legelőször is egy új lakó, a tréfás kedvű Karoli úr érkezett a buliba, aztán jöttek a többiek. A régiek, Sára és Tímár Henrik, Ló Tamás és Gizella, eljött Tintilla, és persze Gyurmáék is az égszínkék kutyájukkal. A társasághoz csatlakozott Csiki Csuki Csoki hercegnő Karcsival együtt, és ott volt Gabi néni, a drága mosodás asszony, aki május óta lakott a Kék utca egy csendes kis szegletében.
Gabi néni házának földszintjén működött a mosodája, az első emeleten lakott ő maga és Halmai Ádám, a szürke házimacska. A legfelső bűbájos toronyszobát pedig sokáig hirdette albérletre a a Pink Lapok hirdetési újságban, mígnem, nem sokkal a buli előtt, egyszercsak beköltözött oda Kovács Pál Péter csillagász és pék. Nos, ő is jött a buliba. Remekül szórakoztak, volt tánc és lampionok, igazán kellemesen telt az este, ez abból is látszott, hogy ezúttal Mártika sem rohant haza a szürkület után félórával. Sőt!

Sőt! Nagyon sőt! Vigyorodott el Domonkos! Mártika azóta a buli óta lett olyan, amilyen. Mártika azóta néz csak, és nem lát, és Mártika azóta cserélte le a kedvenc csíkos pulcsiját csillagmintásra, és a függönyeire is arany színű fonallal sok-sok csillagot hímzett. „Itt valahol összefüggésnek kell lennie”- bólogatott magában Domonkos, miközben otthagyta a rendelőben Gyurma Gézánét, aki ezúttal éppen a kezein a körmöket vizsgálta teljes elmélyülésben.

Domonkos úgy érezte, valamit sejt, biztosat még nem tudott, de sejtett és ezért aztán Mártika háza felé vette az irányt.

(Első közlés a Nők Lapja Cafe-n)

Szólj hozzá!

9. Mártikával valami nem stimmel

2012.01.26. 18:51 :: Blú

Mártika határozottan úgy érezte, mintha pillangók röpködnének a gyomrában. Elõször arra gondolt, talán éhes, gyorsan be is kapott egyet a túrós csillagocskákból.
 
Azok közül, amiket éppen előző nap sütögetett nagy gonddal. Aztán amikor a pillangók csak nem pihentek el a gyomrában, letelepedett a narancssárga csíkos kedvenc kanapéjára. Arra gondolt, hogy talán ha pihen egy kicsit, a pillangók is megnyugszanak. Valószínűleg elszunnyadt, mert arra riadt fel, hogy Domonkos bekukucskált az ablakon. 
 
Az óriást ezúttal az aggodalom hozta Mártika kacskaringós házához. Úgy vélte, mintha mostanában valami megváltozott volna Mártika körül. Meg is beszélte a dolgot Gyurma Gézáné Ibolykával, aki kerületi nővér lévén testi és lelki bajokat illetőleg a legképzettebb volt a Kék utcában.
- Na de mégis, mondja Domonkos, kérem, mióta észlelte Mártikán a változást? -  kérdezte, miközben elábrándozva nézegette magát a gyógyszeres szekrény üvegében. Kicsit igazított is a haján, de csak egészen apró mozdulatot tett a nyakánál, hogy megemelje ezzel tupírozott frizuráját. 
 
Domonkos ezalatt erősen gondolkodott. Azon töprengett mikor is kezdődött az egész. Erősen törte a fejét, hogy talán nyár elején jött a változás, amikor már lassan elfelejtették Karcsi kóceráját, és újra lehetett nagyon finom csokibonbont kapni a Kék utcában? Vagy később volt, amikor egy igazi turistacsoport tévedt az ő csendes kis környékükre, és akik hangosan viháncolva fotózták őt, Domonkost, a bamba óriást? "Nem, nem!" - Domonkos enyhén csóválta a fejét. Nem, akkoriban a dolgok még az eredeti kerékvágásban csordogáltak. Ő gyakorta szürcsölt mentateát Mártika világos nappalijában, Mártika pedig igenis figyelt arra, amit ő, Domonkos mesélt neki. A turistákról és minden másról is. Aztán egy idő óta Mártika már csak nézi őt, de nem figyel rá. Domonkos nem tudta mire vélni a dolgot.
 
Gyurma Gézáné a maga részéről tökéletesnek találta a frizuráját, így aztán ismét  szánt arra némi időt, hogy Domonkos problémájával foglalkozzon.
- Talán orvos kellene neki! Nem gondolja? Egyáltalán fel bír kelni az ágyból? – kérdezte lassan eltöprengve.
Domonkos erősen Mártikára gondolt. Látta maga előtt vékony kis alakját nagy kötött pulcsiban, ahogy vállára vetett hosszú sáljával lépdel a Kék utca közepén. Persze, hogy fel tud kelni az ágyból! Nagyon is! Sőt! Domonkos arca megnyúlt a felismeréstől:
- Hiszen Mártika már nem is megy az utcán, hanem a föld felett lebeg! – mondta nagyon halkan. Ettől kicsit megnyugodott, de okosabb mégsem lett.
Domonkos végigpörgette magában az elmúlt hónapok eseményeit, és semmi különöset nem talált. A Kék utca élte továbbra is nyugodt és kék életét. Néhány új lakója szinte pillanatok alatt beilleszkedett a kis társaságba, úgyhogy az augusztus végi „Viszlátnyár!” bulin már olyanok voltak, mint egy igazi nagy család. Legelőször is egy új lakó, a tréfás kedvű Karoli úr érkezett a buliba, aztán jöttek a többiek. A régiek, Sára és Tímár Henrik, Ló Tamás és Gizella, eljött Tintilla, és persze Gyurmáék is az égszínkék kutyájukkal. A társasághoz csatlakozott Csiki Csuki Csoki hercegnő Karcsival együtt, és ott volt Gabi néni, a drága mosodás asszony, aki május óta lakott a Kék utca egy csendes kis szegletében. 
Gabi néni házának földszintjén működött a mosodája, az első emeleten lakott ő maga és Halmai Ádám, a szürke házimacska. A legfelső bűbájos toronyszobát pedig sokáig hirdette albérletre a a Pink Lapok hirdetési újságban, mígnem, nem sokkal a buli előtt, egyszercsak beköltözött oda Kovács Pál Péter csillagász és pék. Nos, ő is jött a buliba. Remekül szórakoztak, volt tánc és lampionok, igazán kellemesen telt az este, ez abból is látszott, hogy ezúttal Mártika sem rohant haza a szürkület után félórával. Sőt!
 
Sőt! Nagyon sőt! Vigyorodott el Domonkos! Mártika azóta a buli óta lett olyan, amilyen. Mártika azóta néz csak, és nem lát, és Mártika azóta cserélte le a kedvenc csíkos pulcsiját csillagmintásra, és a függönyeire is arany színű fonallal sok-sok csillagot hímzett. „Itt valahol összefüggésnek kell lennie”- bólogatott magában Domonkos, miközben otthagyta a rendelőben Gyurma Gézánét, aki ezúttal éppen a kezein a körmöket vizsgálta teljes elmélyülésben. 
 
Domonkos úgy érezte, valamit sejt, biztosat még nem tudott, de sejtett és ezért aztán Mártika háza felé vette az irányt.
 
(Első közlés a Nők Lapja Cafe-n )

Szólj hozzá!

8. Sötét és hideg szipogás

2012.01.26. 18:37 :: Blú

Tímár Henrik egy óvatlan pillanatot várt, és nem is kellett sokat várnia. Igaz, Sára csípõs pasztilláit a táskájába kellett csúsztatnia ahelyett, hogy máris rohant volna vele haza, de tudta, élete párja meg fogja õt érteni.
 
Szóval Tímár Henrik egy óvatlan pillanatban, amikor Karcsi kócerája megtelt a Kék utca csokirajongó lakóival, szóval akkor, abban a szempillantásban sutty, leguggolt, aztán ahogy leguggolt, le is térdelt, és szélsebesen bemászott a piros színű pult mögé. Olyan ügyes ritmusban, hogy pontosan akkor ért be, amikor Karcsi a pult túlsó végén éppen Gyurma Gézáné Ibolykának mérte a mérlegen a sáfrányos tejcsoki-reszeléket. Mialatt Ibolyka, aki ismert volt akadékoskodásáról és rövidlátásáról, szóval mialatt ő többször is újramérette Karcsival a zacskó reszeléket, addig Tímár Henrik már el is tűnt a nehéz függöny mögött. 
Először csak a sötétet vette észre. Aztán a hideg tűnt fel neki. A harmadik gondolata az volt, hogy „húha, innen menni kell”, mert a hideg és sötét helyeket mindig is utálta. 
 
Ám éppen ahogy a visszaútra gondolt, meghallotta a vékony kis hangot a sötétben. - Jó napot – mondta tétován a hang. Tímár Henrik azt sem tudta, hol keresse. Amikor szeme megszokta a sötétséget, észrevett egy gyönyörű, csokoládészínű királylányt az egyik kis széken, a raktár közepén. Gyönyörű királykisasszony! – gondolta, ahogy ránézett, és ebben a pillanatban meg is döbbent. Mert a csokiszínű, szépséges, aranyruhás, aranykoronás királyleány aranylánccal oda volt láncolva a székhez, amin ült. Kicsi bokáján körbefutott a lánc, ami maximum egy méteres körben engedett neki szabadságot. A királylány egyik kezében aranyszínű varázspálca, másik kezében aranyszegélyű zsebkendő volt. Tímár Henrik rosszat sejtett.
 
Csokkigyár – ide Genneknek tílós a bem ennnett!” - ez volt egy ajtóra felerősített táblán, azon, amihez rövid mászás után Mártika odaért. A „nagyon ügyes szemfelszedő és harisnyastoppoló jó boszorkány” mélységesen felháborodott a számtalan helyesírási hibán. Mártika igen kényes volt az ilyen dolgokra, dühében nem is foglalkozott a rendkívül hibás felirattal, hanem egyszerűen benyitott az ajtón. Sötét volt és nagyon hideg. Mártika már nemcsak dühös volt, hanem fázott is, ezért még dühösebb volt, szóval úgy érezte, ha kisvártatva valami most már nem történik, ő bizony felrobban dühében. Ami azért tőle meglehetősen meglepő fordulat lenne. Amint hozzászokott a szeme a sötéthez, mintha a füle is kinyílt volna, mert valahonnan távolabbról hüppögést és suttogást hallott, aztán egy mélyebb hangot, és még további hüppögést. És némi lánccsörgést is. Na, hogy ebből mi lesz?! – - gondolta. 
 
Csiki-Csuki-Csoki hercegnő a távoli Kak-Kaó szigeteken élt, ott uralkodott ugyanis az ő apukája, Csiki-Csuki-Csekk király" - kezdett bele a történetbe Tímár Henrik. - „Csokiszín bőrű, nagyon vidám népek. Egy nap egy hajóról leszállt egy zöld színű kis kobold, Karcsi. Csiki-Csuki-Csoki hercegnő egyszerűen szerelmes lett Karcsiba. Karcsi pedig őbeléje, és a nagy, hatalmas szerelemnek az lett a vége, hogy Valentin-napon hajóra szálltak, hogy Karcsi hazájába érve egybekeljenek. Igen ám, de már a hajón kiderült, hogy a hercegnő őrületes képességgel rendelkezik. Vagyis a világ mindenféle variációjában képes csokikat, cukrokat varázsolni, de csakis akkor, ha sötétben, hidegben és egyedül van.”
 
Mártika ennél a pontnál nagyon felháborodott, mert még sohasem találkozott ilyen kobolddal, aki ekkora gonoszságra lett volna képes, hogy egy gyönyörű csokihercegnőt a sötétben egyedül tartson, elzárjon a Kék utca összes lakójától csak azért, hogy neki menjen a bolt. Igaz, Karcsi azt hozta fel végül is mentségére, hogy nála senkinek sem kellett a csokiért fizetnie, tehát szó sincsen nyereségvágyról. Pusztán imádta, hogy a hercegnő micsoda csodákat állít elő, és az ő kedves Kék utcás barátai mennyire odavannak ezért. Persze azt Karcsi sem tudta, hogy Mártika kandallójából egyetlen kanyarral az ő csokiboltjának raktárába lehet jutni, de utólag már valahogy ő sem bánta, hogy így alakult. Bezárta a kócerájt, és bemutatta mindenkinek gyönyörű csokiszínű hercegnőjét.
 
„Megáll az ész, és ácsorog” - tette hozzá Mártika, amikor Domonkosnak elmesélte a történetet. Domonkos bevigyorgott Mártika ablakán, és jókedvvel hörpölt egyet az uborkaszörpből, amivel Mártika megkínálta. Nincs is annál jobb egy ilyen kora nyári, meleg napon!
 
(Első közlés a Nők Lapja Cafe-n)
 

Szólj hozzá!

7. Titok a piros pult mögött

2012.01.26. 18:15 :: Blú

A Kék utcában bezárt az egyetlen Csokibolt. Ez nem sokkal karácsony után történt, akkor, amikor mindenki úgy gondolta, elég az ünneplésbõl, elég a vaníliaillatú levegõbõl, ideje végre komolyan venni az életet a Kék utcában is.
 
 
Tintilla ezzel nem érthetett egyet, tündérlány volt ő a javából, aki áttetsző kis szárnyacskáit rezegtetve panaszkodott, éppenséggel Gizellának. Gizellát viszont az egész nem érdekelte, miután Ló Tamás megkerült és egybekeltek, ő úszott a boldogságban, és a napi lépcsőháztakarításon kívül semmi mással nem is volt hajlandó bíbelődni. Domonkos volt az egyetlen, aki hajlandó volt Tintilla döngicsélésére odafigyelni, de mivel ő kifejezetten utálta az édességet, hát a legkevésbé nem ütötte szíven a hajdani Csokibolt hűlt helye.
 
Karcsi kócerájának tehát Tintilla is örült. Egyből jelentkezett is a zöld koboldnál, mint távoli rokon, hogy akkor ő beállna hozzá pár jó szóért, és árusítana, üzletet söpörgetne, csomagolna fényes sztaniolba, vagy bármi, ami kell egy ilyen csokiillatú, imádnivaló kócerájban. Ám Karcsi határozottan megtiltotta Tintillának, és bárki másnak is, hogy az üzlete közepén levő, pirosra festett pulton túl merészkedjen. Még Domonkos sem leshetett be mögé, hiába volt olyan behemót. A pult mögött először is tükrös szekrények voltak, azokban magas dunsztosüvegek telis-tele bonbonokkal, aztán alattuk levesestál nagyságú kristálytálak, amelyekben csokipasztillák tornyosultak, derékmagasságban a pulton dobozkák sorakoztak fényes papírba burkolt drazsékkal és cukorkákkal. És előttük ott vigyorgott Karcsi, aki gyors volt, mint egy gyík, és szemfüles, és bizonyos dolgokban kérlelhetetlen. Abban például, hogy a szekrények melletti, vastag függönnyel takart ajtón senki be nem léphetett.
 
Kérlelhetetlen volt, akárcsak Tímár Henrik, aki, amióta Sára férjeként éldegélt a Kék utca egyik legszebb házában, felhagyott a detektívesdivel, de most valami azt súgta neki, hogy a piros pult mögött titok lakik. 
 
Ez éppenséggel egy szerda délelőtt jutott eszébe, amikor leugrott, hogy vigyen Sárának néhány aszalt paradicsomos csokibonbont a csilis fajtából. Sára ugyanis imádta a kellően csípős, de ugyanakkor édes dolgokat. Ezzel egyébiránt több sárkány is ugyanígy volt. Szóval Tímár Henrik, amikor várakozott éppen Karcsi kócerájának kellős közepén, és bámulta a piros pultot, akkor arra gondolt, hogy ez nem szokás náluk. Ha a Kék utcában titok van, akkor ott valami nagyon nem stimmel.
 
És ha már szerda, akkor az különös idő, hiszen a szerdáknak oka van a Kék utcában, csak úgy ukk-mukk-fukk nincsen itt szerda, tudjuk jól. Szóval végül is szerdán délelőtt Mártika egy jóképű, kék színű mackónadrágban, fején biciklis sisakkal, kezében egy óriási elemlámpával bemászott a kandallóba. Igencsak elcsodálkozott, amikor a kémény felé kiegyenesedve egy kis létrát vett észre a falba erősítve. Csodálkozott, viszont nagyon is megörült, hiszen egyből indulhatott fölfelé. Rövid mászás után észrevette, hogy a létra kétfelé vált, egyik része ment tovább fölfelé, másik része pedig jobbra egy vízszintes üregbe kanyarodott. Mártika természetesen a kanyarodós irányt választotta, és bebújt az üregbe. Négykézláb mászott egy jó darabig, aztán megállt, zsebéből előhalászott néhány mentolos csokipasztillát, amit előző délután vásárolt Karcsinál. Imádta a mentolos csokipasztillát, sajnos nagyon imádta. Ezen töprengett éppen, amikor észrevette, hogy távolabb, az üreg végén valami kis tábla lóg a falon. Azonnal elrakta a maradék pasztillát, és mászni kezdett a fehér tábla felé.

 

(Első közlés a Nők Lapja Cafe-n)

Szólj hozzá!

Címkék: szerda csokibolt tintilla

6. Mi van a kandallóban nyáron?

2011.10.27. 23:13 :: Blú

 Mártika pilledten üldögélt kedvenc sámliján, éppen a nappali egyik sarkában. Szemmagasságban elõször is látott egy fotellábat. Ha kissé megdöntötte volna magát derékban, egybõl két fotellábat is látott volna, de nem akart.

Aztán a fotellábakon túl szeme rátalált a néhány terítőrojt mögött rejtőző kandallóra. Nem szokta nézegetni. Csuda tudja, valahogy sohasem érdekelte őt annyira ez a hatalmas, nyitott szájra emlékeztető lyuk a szobája falán. Mártika évente egyszer Domonkost hívta, hogy cucálja meg a kandalló fölötti kéményt, aztán kész. Ezzel letudta az egész kandallóügyet. Azt sem értette, miért van úgy oda például a Nagyon Kék Hírmondó lakberendezési rovatának egyik munkatársa a kandallóért. Írásaiban állandóan azt erőlteti, hogy "egy kandalló mindig valami varázslatos pluszt visz az otthonunkba". Mártika erről azt gondolta, hogy a varázslatos plusz egy kandalló esetében kizárólag celsius fokokban mérhető melegedést jelenthet.
 
Most, amikor ott ült kedvenc mentaszínű sámliján, és szürcsölgette isteni uborkaszörpjét, tehát ebben az ellazulós pillanatban viszont nagyon is izgalomba jött a kandalló látványától. A függönyrojtok mögötti építmény egyszerre volt rejtélyes és hívogató, titkokkal teli és szemérmetlen. Egyszóval pont olyan, mint teszem azt, egy vadonatúj csokoládébolt a Kék utcában. 
 
Ja, igen! A Kék utca nagy tavaszi szenzációja volt „Karcsi kócerája”. Első pillanatban ugyanígy hördültek fel ők is, mi az, hogy kóceráj? Aztán amikor megismerték Karcsit, már kezdték sejteni, hogy Karcsi kócerája valami csuda finom, de legalábbis csuda érdekes dolog lesz. Karcsi ugyanis egy kedves kobold, azok közül az erdei manók közül való, akik meg nem állnak egyetlen percre sem, és szeretnek maguk meggyőződni mindenről. Saját szeműleg. De Karcsi nem is ezért volt olyan érdekes a Kék utca lakóinak, hanem azért, mert a rég üresen álló, „Bumm és Bumm csemege- és karfiolkereskedés” házába költözködött be, úgy kora tavasszal. Aztán hetekig csak kipp-kopp és néha hupp meg zutty, és a végén, egy reggelen Karcsi kiszögelte a táblát az imént idézett felirattal. Amivel még Domonkos sem tudott mit kezdeni: akkor most mit fog árulni a Kobold a karfiol helyett?
 
 
Mit árult volna? A világ legvarázslatosabb ételét. Még varázslatosabbat, mint Gizella házmester-királykisasszony fahéjas angyalhaja. A csokoládénál ki tud jobbat, izgalmasabbat, észveszejtőbbet? Mártika egyáltalán nem tudott! Még az uborkaszörpnek is be kellett érnie nála az igen előkelő második helyezéssel, egyből a csoki után. Mártika lett tehát Karcsi első számú törzsvásárlója. Karcsi kócerájának nyitott ajtaja maga a csábítás Mártikának. 
És most, amikor ott ült a már említett mentaszínű sámliján, ugyanazt a bizsergést érezte, mint a Bumm és Bumm ház előtt mostanában. Azt érezte, hogy ha törik, ha szakad, ha örökre elveszik is ő, Mártika, akkor is be kell oda mennie.
 
Na de egy kandallóba?
 
Ismerjük Mártikát. Ez számára nem jelentett olyan nagy lehetetlenséget. Kandalló, hát kandalló, egyszerűen látni akarta a kandallót tavasszal, és főleg tudni akarta, mi van a kandallóban nyáron. Úgyhogy fel is állt azonnal, kihörpintette az utolsó kortyot hosszúkás poharából, haját helyes kis csigába tekerte fel a feje búbjára, ahol egyetlen aranyszínű csattal erősítette meg. Aztán kikerülve a fotelt, és ellépdelve a rojtos terítőjű kisasztal mellett, egyszer csak ott állt az ásító kandalló előtt. Ott állt izgatottan, és nagyon kíváncsian.
 
 
 

 (Első közlés a Nők Lapja Cafen)

Szólj hozzá!

Címkék: kandalló

5. Az Egyszerû Örömök Ünnepe

2011.10.27. 23:00 :: Blú

 Gizella fahéjas angyalhajat sütött éppen, amikor Domonkos fejét észrevette a szoba ablakában. „Mindjárt készen vagyok!” - csicseregte az óriás felé. Domonkos bólintott egyet és mosolygott.

A Kék utcában csuda illatok szálltak. A mézes krémes mellett volt „finom uborkás”, meg „remek falakkos”, sőt „festés utáni friss” is. Mártika a maga részéről a „vadiúj könyv” illatot kedvelte, úgyhogy az ő ablakaiból az szálldogált kifelé. A bolond is láthatta, ünnep van a Kék utcában, karácsony. Ilyenkor a lakók összegyűltek a Csoki bolt előtti kis téren, mindenki hozott széket, sámlit, padot, vagy fotelt. A Gyurma család a rekamiét hozta, hogy égszínkék kutyusuknak is legyen helye. Ott üldögéltek ilyenkor ünneptájt mindannyian együtt, beszélgettek, énekeltek, és örültek a Kék utcának, egymásnak, az illatoknak, az ízeknek, szóval mindannak, amiért élni érdemes.
 
Sára egy apró kis sámlival indult el otthonról, és izgatottan csöngetett be öt házzal lejjebb egy nagyon titkos házba. Tímár Henrik erre az estére nem helyezte szolgálatba magát, úgyhogy teljes anyagi mivoltában nyitott ajtót, útközben hetyke kis bajszát pödörgetve, őszülő halántékát simogatva igyekezett tenni a szépet Sárának, aki, mi tagadás, igazán csinos volt ezen az estén. 
 
Amióta ők először találkoztak - igaz, akkor éppen nyomozás címén - , azóta Sára felhagyott a „Te lehetsz a világ ura” című tanfolyam leckéinek tanulásával. A távoktatási csomagot visszaküldte a Merlin Sándor bétének, ezt Mártikával beszélte meg, neki mondta el azt is, hogy csak azt akarta, hogy végre a szálak hozzá vezessenek el, hogy végre rá is süssön a Nap, hogy végre körülötte forogjon a világ. 
 
Azért próbálkozott ezzel a cseppet sem okos módszerrel, tudja jól, de hát annyira magányos és boldogtalan egy nyugdíjas sárkány élete. Mártika segített a visszavarázslásban is, Sára csak ámult, miket tud ez a kis nő!
 
Gizella tehát kezében a tál fahéjas angyalhajjal Ló Tamás oldalán érkezett a Csoki bolt elé, Domonkos nem hozott széket, inkább a piros tangóharmonikát. Mindenki eljött, a Kék utca összes lakója. Teréz kevert egy remek levendulás-mogyorós karácsonyi italt, Tintilla a legszebb tündéres szárnyacskáit csatolta fel az ünnepi alkalomra, és miután Mártika köszöntőt mondott, az óriás bele is kezdett egy könnyed dalba. Gyurma Gézáék kutyája hálásan csaholt bele a karácsony esti, illatoktól szikrázó levegőbe. Ló Tamás Gizellát kérte fel, Tímár Henrik persze Sárával táncolt egy elég lassút. 
 
Mártika álldogált csak a kék-zöld ünnepi ruhájában és arra gondolt, mit sem érne a karácsony, ha nem lennének ők itt így együtt. De szíve szerint ő is odabújt volna valakihez nagyon romantikusan. Ám erről majd egy másik mesében…...
 
(Első közlés a Nők Lapja Cafen) 

Szólj hozzá!

4. Nagyon titkos epizód

2008.10.29. 21:07 :: Blú

A Pink Lapok hirdetési újság négy és feledik oldalán találta meg végül Mártika a megoldást. Ez állt ott ugyanis: „Tímár Henrik, született szegénylegény és nagyon titkos detektív. Minden homályos részletre fényt derít. Megrendeléseket csakis titkosírással várok a teljesen titkos címemre, Sára mellett öt házzal.”

Mártika kitette az ajtajára a „Nyomozás miatt átmenetileg zárva” táblát, nyakába kanyarított egy banánzöld sálat, mert igencsak hűvös szél fújt, és elindult Sára háza felé. Sára nyugdíjas sárkány volt, mogorva, morcos. Leginkább azért dühöngött, mert semmiféle módon nem emlékeztetett egy sárkányra. Satnya testén gömbölyű fejecske ült, és pirospozsgás ábrázatától mindenkinek inkább jó kedve kerekedett, semminthogy megijedt volna. A mesék márpedig rettentő sárkányokról szólnak.

Szóval Mártika megállt Sára házánál és számolni kezdte, hogy „Egy, kettő, há…” de csak eddig jutott el, amikor Sára házából hangokat hallott: „…legjobban akkor sikerül a varázslás, ha a varázsigét holdfénynél mormogjuk el. Legegyszerűbb varázspálcánkkal kétszer kell az eltüntetendőre suhintanunk….” Mártika nagyon, de nagyon meglepődött.

A Kék utcában már régóta senki sem akart ilyen macerás dologgal foglalkozni, mint a gonosz varázslatok vagy eltüntetések, varázspálcát pedig talán kislány korában látott utoljára a nénikéje sufnijában, két darabra törve. „Furcsa” – mondta. - „Felettébb furcsa”.

De aztán arra gondolt, a nyomozásra van egy szakember, azzal kellene próbálkozni. Észre is vette, hogy átellenben egy kalap alatt füstölög egy pipa, kicsit lejjebb pedig egy ócska szürke színű kabátot lengetett a szél. Mártika tudta, hogy ez csakis a nagyon titkos Tímár Henrik lehet. De mielőtt Mártika kinyitotta volna a száját, a pipa kiemelkedett és a gazdája megszólalt. „Csitt, egy szót se, mindent tudok, mindent hallottam. Körülszaglászok Sára lakásában.”

Ekkor a nyugdíjas sárkány ajtajánál megszólalt a csengő. Amikor Sára megjelent, a pipa kiesett a kalap alól, koppant egyet a kék kövön. Sára pedig szó szerint azt mondta: ”Nocsak, előbb ébredjen fel az a pernahajder, aki nálam nyomogatja a csengőt!” Erre – mi tagadás – a nagyon titkos detektív berezelt. Helyette Mártika szólalt meg, hogy mégis mi a csudát hallgat Sára, mi az a varázslós műsor, és melyik adón adják. De Sára nem is tudott válaszolni, elsápadt, kicsit meg is görnyedt, és nagyon, de nagyon szomorú képet vágott.

(Első közlésben megjelent a Nők Lapja Cafe-n.)

Szólj hozzá!

Címkék: nyomozás

3. Gizella kiborul

2008.10.28. 21:47 :: Blú

Ló Tamás telefonszerelõ és varázsló egy édesbús melódiát hallgatott. Ott ült a motorkerékpárján a Kék utca 106-os számú ház elõtt, és teljesen belefeledkezve hallgatta a rekedt hangot. Még a szemét is behunyta kicsit.

Aztán a következő pillanatban, pontosan akkor, amikor Tintilla kilépett a házból, már nem látta sem a motorkerékpárt, sem Ló Tamást, csak talán nagyon halkan egy édesbús melódiát hallott a levegőben, valami rekedtes hangon. Tintilla először arra gondolt, talán az ő szemével van valami baj, megállt, és hosszan bámulta Ló Tamás hűlt helyét.

Szemben Gizella hajolt ki az ablakon, hogy kirázzon egy porrongyot, de aztán Tintillára való tekintettel intelligens módon inkább kikönyökölt. Gizella királykisasszony volt, de nemrégen a Házmesterszövetség Aranysálas címét nyerte el, neki vigyáznia kellett a jó hírnevére. Ráadásul Ló Tamással éppen jegyben jártak, és várta, hogy hamarosan odaérjen telefonszerelés céljából.

És hogy ne legyen annyira nagy a csönd az utca két oldalán, hát Gizella átkiabált a még mindig kővé meredten álló Tintillának: „Hogysmint, hogysmint?” Ez egyike volt azoknak a mondatoknak, amikre senki nem várt választ. Úgyhogy Gizella majdnem kibukott az ablakon, amikor Tintillából folyni kezdett a szó. Mindent elmondott egy szuszra. És amikor a végére ért, és ott tartott, hogy ”… márpedig láttam, hogy Ló Tamás egyszerűen eltűnt,” Gizella már zokogott. De annyira zokogott, hogy még Domonkos is felfigyelt a dologra, sőt Gyurma Gézáék égszínkék kutyája is odatelepedett az ablak alá.

„Végre találtam egy igazán rendes pasast, magamhoz illőt, aki ugyanúgy elérzékenyült a szép dallamokra, mint én…” - zokogta Gizella, és hosszan szipogva elmesélte az egyre népesebb csődületnek, akik az ablaka előtt ámultak a ribillión, hogy az a dolog, a békapuszi, az nem úgy van, az csak a meseírók kedvenc fordulata, de bezzeg próbálta-e valamelyik is megcsókolni azt az ugrándozó nyálkás izét.

És amikor már Mártika is megjelent az ekrü színű lódenjában, kezében egy hatalmas légycsapóval, addigra Gizella szipogva már ott tartott, hogy ha nincs többé Ló Tamás, akkor ő minek tanulta meg a Képes Királylány legutóbbi számából a fahéjas angyalhaj készítését, kinek süsse meg karácsonyra, ugyan kinek.

Mártika ennél a pontnál úgy érezte, egyre zűrzavarosabb az élet a Kék utcában, és neki valamit feltétlenül tennie kell.


( Első közlésben megjelent a Nők Lapja Cafe-n.)

Szólj hozzá!

Címkék: eltűnés melódia

2. A szerdai titok

2008.10.27. 21:10 :: Blú

A titok egyszercsak bekúszott az utcába. De nem ám úgy rendesen, hogy „... na tessék, akkor itt vagyok, lehet tanakodni, töprengeni!” Á! Dehogyis! A titok ennél sokkal lassabban és alattomosabban lopakodott a Kék utca házai között.

Mártika kezdte sejteni, hogy megérkezett, rögtön utána Tintilla tündérlány is gyanakodni kezdett, majd sorra a többiek, akiknek először csak a rossz érzés tűnt fel, ahogy kiléptek házukból a Kék utcára. Ló Tamás varázsló létére félni kezdett, Gizella királykisasszony pedig már azt fontolgatta, hogy nagyon titkosrendőrt fogad.

A dolog egy szerda reggelen kezdődött. Köztudomású, hogy a szerda a világ legunalmasabb napja, úgyhogy a Kék utcában havonta csak egyszer tartották meg a szerdát. A titok úgy kezdődött, hogy Mártika kapucsengője egyszerűen eltűnt. Szép, fekete láncon lógó aranyos csengettyű volt, aminek a húzóját piros szalaggal díszítette Mártika, elsősorban ügyfelei örömére.

Szerda reggel történt az is, hogy Domonkos feje fölül ellopták a kék rózsás ágytakarót, ami – ideiglenesen – a tetőt helyettesítette a házán. És még az is szerda reggel volt, hogy Ervin, Gyurma Gézáék égszínkék kutyája unottan rugdosta arrébb a reggelire kapott csontot.

Tintilla szerint ezek olyan jelek, amiket nem lehet szó nélkül hagyni. Nem is hagyta, egyenesen Domonkosnak kiabálta, hogy - „Hallja-e, hát maga a legnagyobb itt az utcában, ugyanmá', találja ki, hogyan járhatnánk a dolgok végére!” De Domonkos meg se hallotta szegény kis tündérlány kiabálását. Domonkos ugyanis zokogott, sírt, mint a záporeső, úgyhogy többek között Teréz, a boltoskisasszony és képzett gyógyfüves vajákos asszony esernyővel lépett ki az utcára. Csak akkor lepődött meg igazán, amikor az esernyőjén körben sűrűn szabályos tenyérnyi lyukak tátongtak.

Mártika mindezeket látta görbe házikójának toronyszobácskájából, úgyhogy meg is fogalmazott hirtelen egy üzenetet: „Itt valami titok lappang! Mindenkit gondolkodásra szólítunk fel, találkozzunk a villanypóznánál, pontosan ekkor.” Az ekkor minden Kék utcai lakos számára világos időpontmegjelölés volt, mégis, az utca egyetlen villanypóznájához nem érkezett meg az összes itteni lakos.

Egyikük ugyanis elveszett.

( Első közlésben megjelent a Nők Lapja Cafe-n.)

Szólj hozzá!

Címkék: szerda titok

Mártika és Domonkos

2008.10.26. 21:02 :: Blú

A Kék utca bárhol ott lehet, ha akarod. Alkonyórán, amikor már majdnem és még nem egészen… Na, akkor, akkor tudsz egy pontos és határozott lépéssel a Kék utcában elindulni.

Az első, ami feltűnik mindenkinek, aki erre jár, egy nagyon furcsa, girbe-gurba ház, szám szerint a tizenhármas. Hogy éppenséggel az utca legeslegelején van, az nem baj. A ház úgy fest, mintha egy morcos öregasszony az esernyője fém hegyével jól összevissza böködte volna, hogy aztán a végén még bosszúsan rá is tüsszentsen.

Mártika lakott a házban, ez ki is volt írva az ajtóra. Egészen pontosan az volt kiírva, hogy „Mártika, nagyon ügyes szemfelszedő, harisnyastoppoló és jóboszorkány” Utóbbi teljesen egybeírva, mint egy sóhaj. Mártika azt szerette a legjobban a világon, hogy az olyan volt, hogy neki nem kellett rossz boszorkánynak lennie, hanem lehetett az, aminek született. Jó. Igaz, ebből nem élt meg, mert a királykisasszonyok elvarázslása sokkal jobban szokott jövedelmezni, így aztán Mártika kénytelen volt szolíd kenyérkereset után nézni.


Akkoriban költözött a Kék utcába, amikor levizsgázott a harisnyán szaladó, rohanó, futkosós szemek összeszedegetéséből. És akkor ismerkedett meg Domonkossal is. Domonkos néhány házzal lejjebb lakott, bizonyos mértékig lelkileg rokonságban állt Mártikával. Neki ugyanis az állt a személyi igazolványában, hogy foglalkozása óriás, de Domonkosnak fogalma nem volt, hogyan is kellene ennek megfelelően viselkednie, pláne, hogy hogyan szerezze meg a napi betevő káposztástésztáját. Domonkos először csak unalmában állt be segédkezni a házak építéséhez, aztán már egyre ügyesebb tetőket készített, és nemsokára egyre csinosabb házakat emelt, volt köztük hat emeletes is, kis tornyokkal. És miközben mindenkinek tetőt húzott a feje fölé, a saját maga házát nem tudta befejezni. „A bolond jó szíve magának, Domonkos, ami van!” – mondogatta Mártika.

Gyakorta teáztak együtt, úgy, hogy Domonkos a térdére vette Mártikát, aki mint valami elméretezett fotelben, kényelmesen, ámde roppant egyenes testtartással üldögélve csevegett. Hiába, Mártika született úrilány volt, hosszú haját mindennap helyes kis kontyba tekerte a feje tetejére, és narancssárga kötött pulcsit húzott kedvenc piros kordbársony nadrágja fölé. Mártika imádta a puha holmikat és a színeket.

Éppenséggel ezt nem mindenki vette jó néven.

Folyt. köv....
 
(Első közlésben megjelent a Nők Lapja Cafe-n)

Szólj hozzá!

Címkék: teázás alkonyóra

süti beállítások módosítása