A Kék utca bárhol ott lehet, ha akarod. Alkonyórán, amikor már majdnem és még nem egészen… Na, akkor, akkor tudsz egy pontos és határozott lépéssel a Kék utcában elindulni.
Az első, ami feltűnik mindenkinek, aki erre jár, egy nagyon furcsa, girbe-gurba ház, szám szerint a tizenhármas. Hogy éppenséggel az utca legeslegelején van, az nem baj. A ház úgy fest, mintha egy morcos öregasszony az esernyője fém hegyével jól összevissza böködte volna, hogy aztán a végén még bosszúsan rá is tüsszentsen.
Mártika lakott a házban, ez ki is volt írva az ajtóra. Egészen pontosan az volt kiírva, hogy „Mártika, nagyon ügyes szemfelszedő, harisnyastoppoló és jóboszorkány” Utóbbi teljesen egybeírva, mint egy sóhaj. Mártika azt szerette a legjobban a világon, hogy az olyan volt, hogy neki nem kellett rossz boszorkánynak lennie, hanem lehetett az, aminek született. Jó. Igaz, ebből nem élt meg, mert a királykisasszonyok elvarázslása sokkal jobban szokott jövedelmezni, így aztán Mártika kénytelen volt szolíd kenyérkereset után nézni.
Akkoriban költözött a Kék utcába, amikor levizsgázott a harisnyán szaladó, rohanó, futkosós szemek összeszedegetéséből. És akkor ismerkedett meg Domonkossal is. Domonkos néhány házzal lejjebb lakott, bizonyos mértékig lelkileg rokonságban állt Mártikával. Neki ugyanis az állt a személyi igazolványában, hogy foglalkozása óriás, de Domonkosnak fogalma nem volt, hogyan is kellene ennek megfelelően viselkednie, pláne, hogy hogyan szerezze meg a napi betevő káposztástésztáját. Domonkos először csak unalmában állt be segédkezni a házak építéséhez, aztán már egyre ügyesebb tetőket készített, és nemsokára egyre csinosabb házakat emelt, volt köztük hat emeletes is, kis tornyokkal. És miközben mindenkinek tetőt húzott a feje fölé, a saját maga házát nem tudta befejezni. „A bolond jó szíve magának, Domonkos, ami van!” – mondogatta Mártika.
Gyakorta teáztak együtt, úgy, hogy Domonkos a térdére vette Mártikát, aki mint valami elméretezett fotelben, kényelmesen, ámde roppant egyenes testtartással üldögélve csevegett. Hiába, Mártika született úrilány volt, hosszú haját mindennap helyes kis kontyba tekerte a feje tetejére, és narancssárga kötött pulcsit húzott kedvenc piros kordbársony nadrágja fölé. Mártika imádta a puha holmikat és a színeket.
Éppenséggel ezt nem mindenki vette jó néven.
Folyt. köv....
(Első közlésben megjelent a Nők Lapja Cafe-n)
