Mártika pilledten üldögélt kedvenc sámliján, éppen a nappali egyik sarkában. Szemmagasságban elõször is látott egy fotellábat. Ha kissé megdöntötte volna magát derékban, egybõl két fotellábat is látott volna, de nem akart.
Aztán a fotellábakon túl szeme rátalált a néhány terítőrojt mögött rejtőző kandallóra. Nem szokta nézegetni. Csuda tudja, valahogy sohasem érdekelte őt annyira ez a hatalmas, nyitott szájra emlékeztető lyuk a szobája falán. Mártika évente egyszer Domonkost hívta, hogy cucálja meg a kandalló fölötti kéményt, aztán kész. Ezzel letudta az egész kandallóügyet. Azt sem értette, miért van úgy oda például a Nagyon Kék Hírmondó lakberendezési rovatának egyik munkatársa a kandallóért. Írásaiban állandóan azt erőlteti, hogy "egy kandalló mindig valami varázslatos pluszt visz az otthonunkba". Mártika erről azt gondolta, hogy a varázslatos plusz egy kandalló esetében kizárólag celsius fokokban mérhető melegedést jelenthet.Most, amikor ott ült kedvenc mentaszínű sámliján, és szürcsölgette isteni uborkaszörpjét, tehát ebben az ellazulós pillanatban viszont nagyon is izgalomba jött a kandalló látványától. A függönyrojtok mögötti építmény egyszerre volt rejtélyes és hívogató, titkokkal teli és szemérmetlen. Egyszóval pont olyan, mint teszem azt, egy vadonatúj csokoládébolt a Kék utcában.
Ja, igen! A Kék utca nagy tavaszi szenzációja volt Karcsi kócerája. Első pillanatban ugyanígy hördültek fel ők is, mi az, hogy kóceráj? Aztán amikor megismerték Karcsit, már kezdték sejteni, hogy Karcsi kócerája valami csuda finom, de legalábbis csuda érdekes dolog lesz. Karcsi ugyanis egy kedves kobold, azok közül az erdei manók közül való, akik meg nem állnak egyetlen percre sem, és szeretnek maguk meggyőződni mindenről. Saját szeműleg. De Karcsi nem is ezért volt olyan érdekes a Kék utca lakóinak, hanem azért, mert a rég üresen álló, Bumm és Bumm csemege- és karfiolkereskedés házába költözködött be, úgy kora tavasszal. Aztán hetekig csak kipp-kopp és néha hupp meg zutty, és a végén, egy reggelen Karcsi kiszögelte a táblát az imént idézett felirattal. Amivel még Domonkos sem tudott mit kezdeni: akkor most mit fog árulni a Kobold a karfiol helyett?
Mit árult volna? A világ legvarázslatosabb ételét. Még varázslatosabbat, mint Gizella házmester-királykisasszony fahéjas angyalhaja. A csokoládénál ki tud jobbat, izgalmasabbat, észveszejtőbbet? Mártika egyáltalán nem tudott! Még az uborkaszörpnek is be kellett érnie nála az igen előkelő második helyezéssel, egyből a csoki után. Mártika lett tehát Karcsi első számú törzsvásárlója. Karcsi kócerájának nyitott ajtaja maga a csábítás Mártikának.
És most, amikor ott ült a már említett mentaszínű sámliján, ugyanazt a bizsergést érezte, mint a Bumm és Bumm ház előtt mostanában. Azt érezte, hogy ha törik, ha szakad, ha örökre elveszik is ő, Mártika, akkor is be kell oda mennie.
Na de egy kandallóba?Ismerjük Mártikát. Ez számára nem jelentett olyan nagy lehetetlenséget. Kandalló, hát kandalló, egyszerűen látni akarta a kandallót tavasszal, és főleg tudni akarta, mi van a kandallóban nyáron. Úgyhogy fel is állt azonnal, kihörpintette az utolsó kortyot hosszúkás poharából, haját helyes kis csigába tekerte fel a feje búbjára, ahol egyetlen aranyszínű csattal erősítette meg. Aztán kikerülve a fotelt, és ellépdelve a rojtos terítőjű kisasztal mellett, egyszer csak ott állt az ásító kandalló előtt. Ott állt izgatottan, és nagyon kíváncsian.
(Első közlés a Nők Lapja Cafen)
